- Bátyó, fater! – azzal az ágyra dobta a kofferét Tex bátyó, mitől az nyomban összeroskadt.
- Miért vagy fekete? – csodálkozott a rút róka, aki most engedte csak el fulladozó apja nyakát.
- Brazil bőrégető kúrán voltam.
- És miért vagy kormos?
- Hát, összetévesztettem a kéményt az ajtóval.
- Ahá, szóval télapósat játszottál! – humorizált a róka apja. - Jut eszembe, a szomszéd hol marad, róka-fiam?
- Még nem heverte ki a motoros ramazurit, pedig ki akartam engesztelni egy kis háziasított leprával. Azt mondta, hogy csak akkor bocsát meg, ha még egy kis szemolvasztó krémet is ajándékozok neki. Hiába mondtam, hogy a mágusra kentem az egészet, és forró ólmot tudnék felajánlani, elkezdett üvöltözni velem, hogy a mágus a barátja, meg még ilyen marhaságokról dumált, aztán felindultságában a saját lábába rúgott.
- Na mindegy, ha a mágus a barátja, akkor ő a Canofcola! – jelentette ki kacagó májjal a róka apja.
Ezután a három cimbora kezet fogott, s megtervezték a missziót. A rút róka lett a vezér. Hát elindultak Jarofhoney kastélya felé. Feltűnt a hatalmas épület, ott magasodott a kicsi Empire State Building mellett.
Beléptek a kastélyba, ami nem volt túl egyszerű, mert maga a kapu három méter magas volt, s száznegyven mázsa. Így hát a róka elővett egy távirányítót. Megnyomott rajta egy kék gombot. Ennek nem volt semmi értelme, mert a kapu már nyitva volt.
A banda behatolt a kastélyba. Minden, amit láttak, valóságos volt, kivéve az, ami nem.
- Itt kell lennie valahol – súgta Tex bátyónak a rút róka apja.
- Kivéve, ha nem, mi? – gúnyolódott a róka, aki legalább annyira félt, mint saját maga, kivéve, ha nem.
Ez a százemeletes kastély olyan barátságtalan volt, mint az a majonéz, amit felszabaduláskor ültettek egy majom ánuszába. Mentek, mentek, mentek. Aztán Tex elkiáltotta magát:
- ÁÁÁÁ! Otthon hagytam a fogkrémem!
- Csönd – csendesítette unokatestvérét a róka –, még felébreszted Jar egyik házőrző taposóaknáját!
Ezután nem szóltak egymásnak egészen addig, amíg a járat háromfelé nem ágazott.

(Folytatjuk)