Ej mi a kő, tyúkanyó, kend
A szobában lakik itt bent?
Az aranyon ült, az aranyon,
Éreztem, megöl, ha hagyom.
Sertés testét, az undokot
Mint a galambot etetik,
Simogattam. Ő remegett.
Ezért aztán, tyúkanyó, hát
meglékeltem a fejemet.
Ketten voltunk, alkonyodott:
"Add az aranyod, aranyod.
Iparkodjék, ne legyen ám
Tojás szűkében az anyám.
Nekem már várni nem szabad."
Morzsa kutyánk, hegyezd füled,
Hadd beszélek mostan veled
"A te szivedet serte védi,
Az én belsőm fekély, galád.
Élj a tyúkkal barátságba'..."
És összecsaptunk. Rengett a part,
A vérem hull, hull, egyre hull,
És mi csak csatázunk vadul:
Anyám egyetlen jószága.
