Nyomott testedben vacogva kuporg
a szétázott, tépázott lélek;
úgy, mint szétvágott ubor-
ka tányérodon. De mondhatod: még élek!

Egy vak bányász lopott neked vasat,
egy kivénhedt tükörkép előtted áll,
egy rémséges alak melletted hasal:
a vérgőzt inhaláló kínhalál.

Pallosa néma; fekete kényelem
tudtodra adja: nem számít már
a kötélen száradó puszta érzelem.
"Letészem a lantot, jobb a gitár,

ez a téboly bolygója", rója
sorait üdvözülten kőbe, fába.
Kiskorában a vaspólya kaspója
szolgált menedékéül. A drága

üdvösség parázsa szikrát hány
a kárhozat teraszára, s fe-
ledteti a bút, a gyönge vágy
melegágya megáldja a szúrós
töviskoszorút.

Örülhetsz, a halál torz arcodra
csókot nyomott, ám a történelem-
könyveken nem hagyott most az
elcseszett életed semmilyen
nyomot.

Ami eléd jő, az torzonborz borzalom!
Felöltve a kámzsás patkányruhát már;
a léti réten túl, a túlvilági valón
rád a szőrtelen förtelem angyala vár.
...
..
.

(Utóhang)

Mostmár végleg elfogyott az életed.
A térded megrogyott, a remény elhagyott,
a nagy, nehéz bőröndödet letedd!
Vakvágány mellett várod a vonatot.