Ez egy rövid részlet az irodalomórai jegyzeteimből tavalyról. (Hozzá kell tenni, gyorsan jegyzeteltem, mert féltem, hogy a tanár felszólít, és én nem olvastam a művet. Pontosan azt és úgy írtam le, ami és ahogy a füzetben szerepelt.)

Ivan Iljics halála:

                visszaugrunk, onnan indul utána a cselekmény. Vége a halálnak, szongya. Ha megírsz egy szöveget, nem mindegy, h. mi a vége. Tolsztoj léptéket vált. Néha gyorsan átmegy sok időn, néha lelassít. A 2. fejezet olyan, mint egy életrajz. A 3. fejezet már lassabb. Hónapok. Konkrétan gyorsul. A 4. fejezetben a betegség maga. Az elején kap egy órát: „emlékezz a végre”. Ezt írja. Idő van. 6. fejezet: tudta, h. haldoklik. A mindennapok leírása. Az események ritmusa. Eltelt újabb 2 hét. Az utolsó napokban Ivan Iljics csak ordít. Van, ahol belső időt él. Az átélés sebessége. Egyszerre írja ezt a 2-t. Az egzakt időt és a belső időt. Ezt hogy éri el: sok belső monológ. Nyíltan, hangosan amit mond és a gondolatai aránya. Azt részletezi, ami fontos Ivan Iljicsnek. Egyre több a belső átélés. A tér természete. Szűkül. Először nagyokat jár. Város, majd lakás, majd szoba, majd dívány. Majd belül vagyunk. Átáll az egész értékrendszere. Halála előtt felébred. Azelőtt: rend, család, kellemes. Az asszony házsártos lesz. Az asszony agresszív, mert fél a szüléstől. Mint mások. Tekintélyes személy. Ivan a család főnixe. Az ad neki örömöt: kártya. Ez az egyik fő öröme. Azt is szereti, h. hatalma van a munkája által. Becsvágya és hiúsága. Ezek az örömök hogyan jellemzik? Mi az, amit soha nem engedett meg hivatalnokként: ő bíró. Nem engedte meg magának az érzelmeket a munkájába. Ez egy elve. Ez a 3. fejezet utolsó harmadában van. Szabályszerűen kellett mindent csinálni. Néha még humort, emberit csempészett a munkájába. A hivatalos működése. Társadalmi rendezvények, események a hiúságát leplezik le. Az örömei. Nincs személyes tétje. Ahogy Ivan Iljics óvja magát, az sajátos. Konfliktuskerülő.  Az emberi élet legnagyobb tévedés: „Ha egy tengerész fejébe venné, h. az ő célja a hullámhegyek elkerülése, ugyan, hová jutna? Az élet célja túl van az élvezeten és a szenvedésen. De talán rajtuk áthaladva érhető el… aki célját az élvezetben és a szenvedés elkerülésében találja, az elveszíti a rajtuk keresztül vezető utat. Az élet célja közös, tehát lelki”. Mi mindent kap Ivan Iljics a betegségtől? Mi minden változik meg attól, hogy leesik a létráról. Egyre elviselhetetlenebb lesz. A hazugság miatt. Hazudnak neki. De mielőtt még nem tudatosodik az, hogy hazudnak, akkor még: az orvoshoz elmegy. Úgy csinál az orvos, amit ő csinált eddig. Az emberrel nem empatikusak. Nem együttérzők. Az orvos. Gondolatban vádlottnak érzi magát. Furcsa önarcképet kap. Ezután megváltozik még. Nem kezeli magát emberként, csak a betegségét akarja. A feleségéből is hiányzik az együttérzés. Itt is a saját szabályszerűségét kapja vissza. A felesége úgy viselkedik vele, mint amikor a felesége terhes volt. Az is bosszantottam hogy Schuart olyan, mint ő 10 éve. Kezdődik az önreflexió. Külső nézőpontból nézi, h. Ivan Iljics milyen. 5. fejezetben: hitegeti magát. „Egyszer csak egész más oldalról látta a kérdést.” Új nézőpontot, meglátást kap. Jön a szinte folyamatos önreflexió. Melyik az a párbeszéd amiben: Ivanovics bemegy Ivan Iljics halottságához. Kaj-os párbeszéd. Kaj példája: 6. fejezet elején ott a példabeszéd. Kaj halandó. Nincs hozzá logikája. Kénytelen, muszáj olyanon gondolkodni, amin eddig nem. A saját halálán gondolkodik. Ez az ember méltósága, hogy tudja a saját halálát. Egyre jobban érzi, hogy hazudnak. Család, orvos, ismerősök hazugsága. Nem mondják meg neki, hogy meg fog halni. Úgy beszélnek hozzá, mintha egy kis hülye lenne. Olyan súly jelenik meg az életében, ami eddig sosem volt. Mi pozitívat kap ettől? Mi jó neki a halálával? Amikor már haldoklik. Amit még soha nem tapasztal. Geraszinnal amikor van. Az megértő. Ápolja, mert tudja, hogy meg fog halni ő is. Örül Geraszinon, aki egy parasztfiú a házban. Azért nem bosszantja, hogy ő egészséges, mert őszinte. Nem játszik vele játszmákat. Geraszin egy jófiú. Nem játszik játszmákat. Nem bús, a hangulata derűs. Nem úgy kezeli Geraszin a szenvedését, mint a többiek. Miből látszik, h. ez fontosabb. Ivan Iljics zavarban van. Van egy roppant empatikus, figyelmes, egyszerű Geraszinban. Ennek az élethazugságnak a másik része: mindenki máshogy hazudik neki és a saját önbecsapásaival is szembe kell néznie. Felmerül a kérdés, hogy ő hogy élt. A szenvedéseinek a természete megváltozik. Először csak fizikailag szenved. Ez erkölcsi szenvedéssé változik. Igazából ezt az egészet. Sokáig patthelyzetben van. Magányban van.(…)

(Ihletadó művek: Móricz Zsigmond: Szegény emberek; Csáth Géza: Anyagyilkosság)

Ma megöltem anyámat. Igazi férfias munka vót.
Estefelé meglátogattam. Kérdezte, főzzön-e valamit.
- Főzzön, ídesanyám.
- Oszt’ mit?
- Tuggya a fene.
- Krumplileves jó lesz?
- Hát.
- Akkó babfűzelék.
- No.
- Hinnye, de válogatós vagy te, fiam.
Ebbe’ maradtunk. Odasétált a konyhaasztalhoz, aztán elkezdte türülgetni az edényeket. Hozzászokott már az efféle dógokhoz. Közbe’ elmentem megetetni a gyesznókat. Meg a lovat.
- Ídesanyám, megvan még a Ráró?
- Meg hát.
- Oszt eszik az rendesen?
- Megjárja. Szénát.
- Répát nem ad neki?
- Derága.
Szegény, gondótam. A jószágok etetése után visszamentem a házba. Anyám még mindég a konyha körül foglalatoskodott.
- Osztán a Béla bátyám hogy van?
- Kukoricát termeszt. Megél.
- Kukoricát? – kérdeztem, azzal leszúrtam a kezem ügyében maradt vasvillával. Tekintete megüvegesedett. Mikor kihúztam a vellát, az apró sebeken keresztül elkezdett folyni a sötétpiros vér. Szólásra nyitotta a száját, de nem jött ki hang a torkán. Halkan összeesett.
Nem sok dolog vót a konyhafiókban. Hisz egyszerű, szegény emberek vótunk. Kivettem a konyhakést.
Odaléptem, letérdeltem mellé.
Egy ember fejét sokkal nehezebb levágni, mint azt bárki gondóná. Piszkos munka, de valakinek meg kő csináni ezt is. Szegény ídesanyám.
Sokan gyűlölik a hollót, mert kivájja az emberek szemét. A csőre pont megfelelő neki erre. Én a vellát használtam.
Ezután letoltam a nadrágomat, és belecsináltam az üres szemgödörbe.
Juliska néni nagyon csodálkozott, mikor átmentem hozzá száraz zsemlét kérni.
- Hát magának meg mitű peros a keze?
- Nem is nekem, hanem magának, mert barackot szedett az imént a kertben.
- No ne butáskodjon, a baracktú nem is… - ennyit tudott mondani, mielőtt kitekertem a nyakát.
A panír igazán jól sikerült. Már csak ki kellett sütnöm házi gyesznózsírban. Mikor készen lett, lementem az istállóba, osztán odaadtam a fejet Rárónak. Szegény állat egy szempillantás alatt befalta, olyan éhes volt.
Másnap meg is döglött.